birge 2012.10.06. 17:01

Hogyan (nem) mentem a müncheni Oktoberfestre?

Új blogbejegyzés, új utazás; New Yorkot már keresztbe-kasul kiveséztük, ideje egy európai várossal is foglalkozni; ma elmesélem, milyen egy rapid nyaralás a közeli Berlinben.

Megtévesztett a cím, ugye?
Mi is így voltunk ezzel...

De kezdjük csak az elején; néhány hete történt, hogy főnökeim beinvitáltak az irodájukba és egy olyan kérdést szegeztek nekem, amit már régóta pletykált az iroda. Miszerint egy üzleti partnerünk meginvitált két embert az Oktoberfestre Münchenbe, és bár nem én vagyok az első ember, akire gondoltak, de hát izé, a többiek nem akarnak, szóval van-e kedvem menni.
Szállást, repjegyet kapom, épelméjű ember nyilván nem mond nemet egy ilyen kérdésre.

Mielőtt tovább folytatnám a sztorit, fontos megemlíteni, hogy egy olyan helyen dolgozom, ahol a legkisebb tévedést is komolyan veszik, retorziók és sűrű szőnyegszélénállások járnak érte.

Éppen ezért különösen mókás volt, amikor az utazás reggelén hajnalban felhívott kollégám és útitársam K, aki már megérkezett a reptérre, hogy ott tudatosuljon benne; a repülőjegyünk nem Münchenbe szól, hanem Berlinbe. Főnökünk elszúrta a vásárlást.
Hangsúlyoznám; ekkor olyan reggel fél hat körül volt, negyed hétkor indult a gépünk.

Nemtávirat motorjának hála hamar megérkeztünk mi is a helyszínre és az elkövetkezendő negyed-fél órában mást sem tettünk, mint végigjártuk a helyi légitársaságok irodáit, hogy megtudjuk; hogyan juthatnánk el mégis Münchenbe, hiszen partnereink ott várnak ránk?

De nem húzhattuk már tovább az időt, az utolsó felszólítások voltak a gépre: Hollywood-ot megszégyenítő jelenetekkel a becsekkolási határidő után még bekönyörögtük magunkat, majd lóhalálban rohantunk a terminálhoz, ahol már szinte a gép ajtaját csukták és még az utolsó pillanatban sikerült bejutni a repülő gyomrába.

A repülőn még okozott némi riadalmat, hogy telefonomat nem kikapcsolt, hanem repülőgépes módba állítottam, így pár perccel felszállás előtt megszólalt vészcsengőből, légiriadó-szirénából, ébresztőóra-hangból és kakaskukorékolásból álló ébresztő-egyvelegem (nehezen kelő fajta vagyok, na), de végül vöröslő arccal kikapcsoltam és az út hátralévő része eseménytelenül telt.

Röpke másfél óra múlva megérkeztünk Berlinbe, ezalatt a budapesti irodában döntöttek: partnerrel bájcsevej, ismerkedés ugrott, foglaltak nekünk szállodát, küldenek utánunk költőpénzt, érezzük magunkat jól - Berlinben.
Nekem mondjuk mindegy volt, hogy Berlin vagy München, egyik városban sem jártam még, kószálni szeretek, sörből meg úgysem bírok olyan sokat mostanság, azt a mennyiséget itt is biztos megkapjuk.
Igen ám, de mihez kezdjünk most? Münchenből többé-kevésbé felkészültünk, de Berlinről csak annyit tudtam, hogy fal meg Reischtag meg Mieke, meg biztos vannak valami második világháborús emlékek, amit érdekelné a hozzám hasonló birgéket, de itt megállt a tudományom. Szóval az első napirendi pont az volt, hogy jussunk be a városközpontba, vagy valami hasonlóba, szerezzünk egy térképet no meg egy seritalt és próbáljuk megoldani a helyzetet.
Idegenvezető lennék, vagy mifene:)

K-val kicsit eltértek az igényeink, merthogy én szeretem a spontán helyzeteket, és a szállodát úgyis csak 2 után lehetett elfoglalni, de neki volt valami agylövése, hogy vegyük fel a pénzt és tegyük le a cuccunkat, szóval egy jó darabig csak pilledtünk, kerestük a Western Uniont, megállapítottam, hogy Berlinben sem beszélnek többen angolul, mint Budapesten, ittunk egy-két sört meg egyebet a nagy ijedtségre, aztán felkerestük a megadott szállodát (ami - mily' meglepő! - szintén nem azon a címen volt, mint amit a főnök küldött sms-ben - de legalább ugyanabban a városban:D) és végül sikeresen lecuccoltunk.

A sztori érdekességéhez hozzá tartozik, hogy én előző nap edzőtáborban voltam, ezért volt néhány lila folt a karomon meg itt-ott, K viszont férfiből van, így okoztunk némi meglepetést a szállodában. Történt ugyanis, hogy elfoglaltuk szobáinkat (nem közöset!) és amíg tollászkodtam, K felhívott a sajátjából, hogy ő már készen áll. Mondtam neki, hogy nyugodtan ugorjon át, mindjárt én is kész vagyok. Amíg én a táskámat pakolásztam, ő bekukucskált a fürdőszobámba, ahol talált egy izgalmas kinézetű zsinórt, s legott meg is húzta. 
Harminc másodpercen belül szólt a szobatelefon, hogy minden rendben van-e, miért húzgáljuk a vészcsengőt... 

Szóval végre készen álltunk, indulhatott a városnézés.
Kezdetnek az Alexandrplatz izgalmait fedeztük fel, ami főleg a currywurst nevű sült kolbász és a helyi mini-oktoberfest-tel történő ismerkedésből állt, majd szemet szúrt (na jó, már jóval előbb szemet szúrt) a tér közepén elhelyezkedő hatalmas TV-torony, amibe jó pénzért be is lehetett menni, így hát húztam magammal szegény K-t, mert ha velem kell várost nézni, kilátó nem maradhat megmászatlan. A jegyvásárlás és a bekerülés időpontja közti időt (merthogy másfél órás várólista van ám!) a téren és a Dunkin Donuts-ban töltöttük, mert nekem muszáj volt olyan szép és finom fánkot ennem, ha már Magyarországról hiányzik ez a gyorsétterem-hálózat. Kár érte, vannak gyerekkori emlékeim, nagyon szerettem...

TV-torony békaperspektívábólTv-torony II. Alexandrplatz: mini Oktoberfest
TV-torony: magassága 383 m, Európa egyik legmagasabb szabadon álló épülete, 1965 és 68 között épült, Berlin 750. születésnapja alkalmából. Az Alexandrplatz és a mini-Oktoberfest nagyjából a lábánál található.

Mire bejutottunk a kilátóba és beálltunk a lift előtti hosszú sorba, a szocialista burkolatot csodálva K közölte velem, hogy a currywurst okozott némi problémákat a szervezetében, érezzem jól magam, ő most köszöni szépen, gyomorrontása van. És otthagyott egyedül Berlin közepén.

Currywurst, K életének (gyomrának) megrontója
Currywurst: a bűnös. 
(Nem értem, nekem semmi bajom nem lett tőle...)

Szóval felmentem a kilátóba (ami sajnos nem is volt akkora szám), kattintottam egyet-kettőt-párat, és...
Berlin a TV-toronyból

Hogy elszomorodtam és végül eltévedtem-e, azt majd megtudjátok a következő blogbejegyzésből...

(a képek minőségéről: olyan ügyesen beállítottam a fényképezőgépemet, hogy a kis kijelzőn gyönyörűnek tűnt az összes kép, ezért majdnem ugyanazzal a beállítással fotóztam végig a két napot. Hazatérve, számítógépre kötve majdnem szívrohamot kaptam, hogy lehet ilyen pocsék képeket készíteni..)

Címkék:berlin münchen oktoberfest komment

A bejegyzés trackback címe:

https://birge.blog.hu/api/trackback/id/tr424823369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paulaner Shop - www.paulanershop.hu · http://www.paulanershop.hu 2013.03.03. 20:38:06

Kedves Birge!
Javaslom, ha teheted, akkor tényleg menj el egyszer az igazi Müncheni Oktoberfest-re. Igyekezz bejutni az egyik sátorba és érezd jól magad. Hidd-el egy két korsó sör (ami ott és akkor literes korsót jelent!) után ott is akadhatnak spontán helyzetek, amelyeket, mint írtad, szeretsz. :)
süti beállítások módosítása