Emlékeztek az Eataly nevű helyre (az az olasz élelmiszerbolt), amiről meséltem? Nos, ma ott reggeliztünk. Az első iható (tejes)kávé, mióta itt vagyunk:) Valahányszor kávézásra adjuk fejünket, nekem mindig a Godzilla idevágó jelenete ugrik be, amikor Jean Reno panaszkodik, hogy ebben az országban nem lehet rendes kávét kapni. És milyen igaza van!
Reggeli után sétálgattunk egy kicsit a Madison Square-n, megnéztük a híres Madison Square Gardent, majd egy kézműves vásárba botoltunk. Bűnbe estem. Nem volt már nálam szinte semmi pénz, de a keresztanyám visszautasíthatatlan ajánlatott tett egy nagyvonalú hitel képében, úgyhogy vettem egy övet annyi pénzért, amennyit forintra át sem merek váltani - életem legdrágább öve, ennyiből mások már komplett télikabátokat vesznek. És ha belegondolok, hogy két hete ennek a töredékét is sajnáltam táskára... Ha még egy kicsit maradnék New Yorkban, lehet, hogy a négyszáz dolláros cipők is szimpatikusak lennének már. Fujj, birge!
Ebben a parkban ismerkedtem meg a mókusokkal alaposabban, a Central Parkban ugyanis nem voltak valami barátságosak. Itt ahogy sétáltunk, rajongásomban közöltem egy állatkával, hogy gyere csak ide, ugorj be a táskámba, hazaviszlek Magyarországra, és tényleg fogta magát, és odajött! Gyanús, hogy értett magyarul:)
Kaja sajna nem volt nálam, de úgy tettem, mintha lenne, és kinyújtott kézzel csalogattam az állatkát aki valóban oda is jött, és megpróbálta kiszimatolni, mi finomat kap, csakhogy kölcsönösen tartottunk egymástól: ő ugye a méreteimtől illetődött meg, én meg hallottam már, hogy szeretnek a mókusok harapni. Szóval a barátkozás során bármelyikünk tett hirtelen mozdulatot, mindketten ijedten hátrahőköltünk, úgy festhettünk, mint egy burleszkfilm. Végül megunta, rájött, hogy úgysem kap enni, és faképnél hagyott.
A kép csalóka, a rács nem a mókus benntartására szolgál (mint látjátok, akár ki is fér rajta), hanem egy kábé térdig érő kerítés, ami a kutyákat tartja távol a fáktól meg az embereket a fűre lépéstől.
Ebédelni megint a nagypappa vitt el minket, sajátos ízlését már említettem, ma KFC volt az a hely, amit ki nem hagyhattunk, hiába bizonygattuk, hogy ilyen már otthon is van. No comment.
Ja, de van comment. Megkóstoltam a Dr. Pepper nevű népszerű üdítőitalt. Hogy mit esznek (isznak) ezen ennyire?
Tartózkodásunk végén már sok új izgalmat nem tudok mesélni: este elbúcsúztunk még a Bryant parktól (meséltem már, hogy itt este pingpongozni meg hullahoppozni szoktak felnőtt emberek, csak úgy?? fantasztikus:D), meg a Times Square-től. Alant a képen jól látszik a tömeg, rajtam pedig már érződött a New York-iság: amikor már hosszú percek óta araszoltunk az emberek között, és alig haladtunk, anélkül, hogy átgondoltam volna mit mondok, közöltem: "Ez a sok hülye turista itt lézeng, nem létezik, hogy nem lehet tisztességesen haladni..."
Még egy kicsit a Times Square
Utána hazajöttünk a nagypapához és élveztük New York másik nagy előnyét: este tíz körül lementünk unokatesómmal a parkba futni és edzeni. És ezidőtájt még tele volt hozzánk hasonló futóbolondokkal, a tornapályán kialakított edző"teremben" (van felülőpad, meg nyújtóizék, meg ilyesmik) meg fejkendős arab nénik edzegettek(!) miközben a gyerekeik ott játszottak körülöttük. Tényleg fantasztikus ez a város.
Bryant Park, hulla-hopp.
