Szóljanak a dobok és a fanfárok, meg minden: ma elkezdtünk turistáskodni, de úgy istenigazából. Izzítottuk a New York Pass-t, és megnéztük, mi mindent lehet vele csinálni.
Ma reggel a Grand Central állomáson kezdtünk, itt alaposan megtömtük bendőnkent, majd keresztülvágtunk az állomáshoz tartozó "boltocskán". Az ilyen helyeken nagyjából úgy érzi magát az ember, mint amikor a szerencsés magyar turisták a rendszerváltás előtt nyugatra mentek. Én, aki egész életemben szentül meg voltam győződve róla, hogy egy többé-kevésbé modern országban élek, ahol nagyjából mindent kapni (persze tudtam én, hogy nem mindent, de gondoltam olyan extra nagy hiányok nem lehetnek) csak kapkodtam a fejem, hiszen a boltokban felsorolt élelmiszerek nagy részéről azt sem tudtam, micsoda. Egészen pici, egészen szerencsétlen vidéki lánynak éreztem magam ilyenkor. Ebben a méretre nem túl nagy boltban külön hús-, hal-, sajt-, felvágott-, pék-, és csokoládé(!)pult volt, mindegyikhez külön, szakértő alkalmazott járt, aki mosolygott, és segített az embereknek a vásárlásban. Nem a Julika-nénik a tíz deka párizsival. Illat-és színkavalkádok mindenhol, és persze minden ismert élelmiszernek megtalálható itt a sokkal nagyobb verziója is: láttunk akkora briósokat, mint egy fél kiló kenyér. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ilyen választék mellett nekem is lenne kedvem főzni.
Álmélkodás után 
a város fölé: nézzük meg az Empire State Buildinget közelebbről! A híres épületet állítólag minden turista ismeri, mint a kisujját, és bárki, a város bármely pontjáról ráismer, ehhez képest mi előző nap egy órát vitatkoztunk az épület közelében, hogy amit ott látunk, az most Empire State vagy nem Empire State Building. Ennek az a borzalmasan egyszerű oka van, hogy a fényképeken, filmekben és úgy általában a felvételeken az épület állandóan sárgás-vöröses színben játszik - miközben az életben gyakorlatilag hófehér. Szóval hiába ismerős a formája, meg tudjuk odaképzelni rá King Kongot, valahogy mégis gondolkodni kell rajta egy sort.
Jegyünkben szerencsére benne volt egy SkyRide is, ami egy sokdimenziós mozi: az egész nézőtér mozog, mint ahogy a filmekben látni. A történet szerint Alec Boldvin vezet minket körbe egy űrhajószerű járgánnyal New York felett: madártávlatból megnézhetjük a felhőkarcolókat, elmeséli a város történetét, meg amit még ilyenkor szoktak. Igen ám, de a film felénél véletlenül rákönyököl valami randomgenerátorra, amitől az űrhajó megbolondul: lemegy utcaszintre, ugrálnak előle félre az emberek, fel a hullámvasútra, keresztül a Central Parkon, be a folyóba/óceánba (itt még egy fehér cápa is ránk vigyorog), fel a magasba, majd alázuhanunk, véletlenül egy hullámvasúton találjuk magunkat.. és mivel mozog közben a nézőtér, mindez teljesen hihetőnek tűnik. Már önmagában ezért is megérte, de hálistennek ezután még az épület tetejére is felengednek. És New York hirtelen a lábaink előtt hever.
Az utolsó képen látszik, mennyire is nagyon fújt a szél. Galéria továbbra is itt, ott még rengeteg kép és képaláírás van.
Jól tettük, hogy az elmúlt pár napban lejártuk térdig a lábunkat, mert így messziről megismertük az épületeket, láttuk, merre jártunk. Iszonyatosan nagyon fújt a szél, de a lélegzetünk valahogy mégsem ettől állt el. Szép időben (márpedig egész szép volt) állítólag négy államot látni be összesen, hiszen ez a környék tök lapos, New Jersey pedig közel van. Mivel nem voltak nagy piros vonallal bejelölve az államhatárok, erzért a többiről fogalmam sincs, hogy láttuk, vagy nem.
Sajna üzleti szempontból nagyon turistafacsaróra játszanak, a látogatást (és a későbbieket is) hosszas petting előzte meg: keresztül kellett mennünk több ajándékbolton is, meg sok sorban állás, meg fotózások, ahol a szemedbe villantanak, és ha vagy olyan botor, hogy elkéred a végeredményt, akkor még fizetned is kell érte. Szintén külön pénzbe kerül, ha az ember fel akar menni a legfelső kilátóteraszra - normál halandóknak (nekünk is) a 86. emelet a legmagasabb elérhető pont. Nem volt kedvünk kifizetni plusz 16 dollárt azért a pár emeletért:)
Kevesen tudják, vagy legalábbis nem szokás emlegetni, de a 9/11-es katasztrófa nem az egyetlen volt, amikor repülő ment felhőkarcolóba New York-ban: 1945ben 9:40kor egy amerikai bombázó ( B-25 Mitchell típusú) csapódott az Empire State Buildingbe a 79. és a 80. emelet közé. 14 ember halálát okozta.
Amikor a városnézés után visszaszálltunk a földre, szusszantunk kettőt, jó amerikaiak módjára ettünk hot-dogot az utcán (nem volt finom, tökre mint az IKEÁs), utána az én személyes álmomat teljesítettük: meglátogattuk Madame Tussaud-t. Szerintem jól ki van találva az egész, ott van egy csomó híresség viaszból, és a hely úgy van megvilágítva, hogy ha az embernek van annyi esze, hogy ne használjon vakut, akkor a fényképeken még élethűbbek a figurák, mint élőben. Eleinte meg voltam szeppenve, mert megszoktam, hogy a Sziklakórház viaszfiguráit nem taperoljuk - ha szabad(na), akkor sem nyúlok (nyúlnék) hozzájuk, egyszerűen túl ijesztőek - most meg mindenki simán ölelgette a sztárokat, meg hozzájuk bújt fényképezés céljából. De idővel megszoktam, hogy ezt itt lehet.
Miután kinyírtam a saját gépem pár napja, most kölcsöngéppel nyomultam, de valahogy elfelejtettem este töltőre tenni, úgyhogy erős kimerültségi tüneteket mutatott. Innentől fogva csínján kellett bánnom a képekkel, akár a régi, predigitális korszakban: képet kinéz, beállít, gyorsan bekapcsolja a gépet, kattint, azonnal kikapcsol. Mindezt persze beosztással. Emlékeztek azokra az időkre? Egy komplett nyaralásra volt, hogy csak 24 kocka jutott - most meg egy nap alatt akár százat is ellőttem (volna):)
Képek Madame Tussaud-tól: a tűzoltókat pont úgy állították be, ahogy anno a Times címlapján szerepeltek a 9/11-es katasztrófa után. Az eredeti kép piciben a háttérben látszik. Még további hírességek a galériában.
Arra is rájöttem, hogy a legtöbb sztár a valóságban picike. Johnny Depp mellé például még egy magassarkút sem tudnék felhúzni, pont olyan magas, hogy ha a fejem a vállára hajtom, már nem kényelmes. Tudom, mert természetesen kipróbáltam:) Persze van a másik végletből is egy-kettő, találkoztunk akkora kosarasokkal, akiknek még a válláig sem értem.
(Ha szeretnétek olyan sztárt látni, akit nem töltöttem fel, szóljatok, és megnézem, hogy lefényképeztem-e:) Az itt és a galériában láthatóakon kívül vannak még politikusok, zenészek, festők, és egy-két sportoló is.)
Úgy fest, ma ilyen mozis nap volt: Tussaud néni is vetített nekünk filmet, méghozzá négydimenziósat. Ez úgy működik, hogy kapsz egy 3Ds szemüveget, és megnézheted Ózt a Nagy Varázslót 17 percben, Judy Garlanddal a főszerepben, továbbá extra effektekkel: füstbefúvás, buborékok, szél (a tornádós jelenetben nagyon hideg volt a nézőtéren) és ha dobálóznak a filmben, akkor bizony az ülés is hátbavág. Fura volt:)
Persze a kötelező tourist-fotózás itt sem maradhatott el, Barack Obama és Edward a vámpír társaságában csak pénzért lehetett lélekmásolatot kapni. Köszöntem, nem kértem. Lehetett volna Supermaneset is játszani, ez már izgisebb volt, hiszen rám adták volna a jelmezt, és a Greenbox-technológiának köszönhetően röpködhettem volna a város felett, de inkább ezt is kihagytam.
Ezután shoppingoltunk a világ legnagyobb áruházában a MACY'S-ben, már aki shoppingolt, mert engem az ilyenek kevésbé hoznak lázba. Mondjuk a gyerekosztályon amikor megláttam a cuki pici farmereket meg bőrdzsekiket meg motoros pólókat, akkor kis híján ellágyultam és azonnal gyereket akartam, de aztán mégsem. Ezen kívül csupán annyit tudok elmondani az ominózus boltról, hogy fából készült, nagyon szép régi mozgólépcsője van.
Ebédünket a Bubba&Gumpban fogyasztottuk, erről már meséltem:) Elég nehéz volt olyan kaját találni, ami nem konzisztált rákot, de nagy nehezen teljesítettem a feladatot, és kis híján kipukkadtam a BBQ szószos-hagymás-disznóhúsos minihamburgertől, pedig a négyből csak kettőt tudtam megenni. Ellenben aki arra jár, feltétlenül kóstolja meg, mert nagyon finom. (Mondjuk a BBQ nekem amúgy is a gyengém.)
Ebéd után az NBC stúdió várt ránk, ahol megmutattak egy csomó díszletet, ahol borzalmasan izgi műsoroka tszoktak készíteni, kár, hogy mi ebből egyet sem láttunk itt Magyarországon. (illetve némelyiket lehet, hogy vetítik, de én ugye nem nézek tévét:)) Vannak persze a csatornának olyan sorozatai, amiket még én is ismerek (Jóbarátok, Office, Dr. House), de azt pont nem mutatták meg, hogy hol készül. Ettől függetlenül örülök, hogy bementünk. Itt volt tán az egyetlen értékelhető turistalehúzás: két önkéntes egy híradórészletet játszhatott el, időjárásjelentéssel, rövidhírekkel, súgógéppel, mindennel, ha nem lettem volna olyan szégyellős, lehet, hogy bevállaltam volna. Max nem veszem meg a végén a DVDt:)
Breaking news: miközben ezt írom, a nappaliban szól a híradó, amiből kiderül: az a pár szem eső, ami addig volt, amíg mi a stúdióban élvezkedtünk, New York más részein tornádókkal kísért vihart aratott (nyilván szelet vetett) egy nő meg is halt, mert rázuhant a fa a kocsijára.
Borzasztó mázlisták vagyunk.
NBC után Rockefeller Center, napnyugtakor, a szokott petting után hirtelen felindulásból 67 emeletet lifteztünk felfelé (a lift teteje átlátszó, marha látványos a dolog:D), és napnyugtakor is megtekintettük a várost. Megbámultuk, ahogy besötétedett, kigyúltak a fények, kivilágították a híres és nem híres épületeket (az Empire State Buildinget csak a szokásos fehérrel, de szeptember tizenegyedikén láttuk rajta az amerikai trikolort is messziről), de a fényképezőgép lemerült, szóval csak telefonnal kattintottam párat. Ez az élmény csak az enyém marad:D
Most már tuti, hogy tudnék itt élni. Hiába, imádom a magasságot.
Az utolsó képek, mielőtt meghalt a gép
