Gondolom mindenki ismeri már a poént, miszerint a dolgozás kezd lassan az ivás rovására menni; nos, mostanában így vagyok az élettel. Kaptam új munkát, nem mondanám szépnek és jónak, de mint már említettem, kétkerekű dögök lebegnek a szemem előtt napi kilenc órában, ez elviselhetővé teszi valahogy. Van még egy hónapom eldönteni, akarom-e, vagy inkább visszatérek a pénztelen ám kényelmes egyetemistaléthez. Estéimet rendszerint különféle pasik töltik be; bár ez rengeteg százalékban nemtáviratot jelent, de a múltkor például majdnem sötétedésik tekeregtünk Rapcival a budai hegyekben mászható fákra és játszóterekre vadászva:) (s itt hangzott el az örökérvényű aranyköpés, mikor birge egy fa tetején termett:
“-jajjajjj, oké, hogy feljöttem, de hogy fogok lemenni?
-Mint a többi macska: sehogy. Nyávogsz, amíg valaki le nem szed.” – és lőn: Rapci ősz hajszálakat nem kímélve leimádkozott….)

A dolgozás és a pasizás mellett például még dolgozom, hiszen eddigi hőn szeretett munkáim (a Mozizóna, s a Sziklakórház) hűségesen velem maradtak, ezáltal nem csak hétfőtől péntekig robot az élet, de szombattól vasárnapig is, bár be kell vallanom, az Úr napjának munka utáni részét e héten például a strandon töltöttem: laza 2200 HUFos belépő után másfél órát pancsikoltunk, mielőtt beütött volna a szokásos esőerdő-project…

Szóval nyugi, még élek, csak a valóságban – néha kicsit-kicsit hiányzik ugyan a virtualitás, de mit tehet az ember? pardon birge….

Búcsúzóul egy másik aranyköpés: körítésnek mindössze annyit, hogy nemtávirattal a mímelni szó értelmén vitatkoztunk, s polcán történetesen lakik egy értelmező kéziszótár, csak épp idősecske…
“-no hol is van az a szótár, add csak ide…
-azzal mondjuk nem sokra mész!
-…hadd csapjalak fejbe vele!
-mindig is tudtam, hogy zsebszótárat kellett volna venni…”

.. furák néha a véletlen összefüggések. Lehet azt mondani, hogy “fúú, jelek”, meg lehet azt is, hogy utólag belemagyaráztam egy tök véletlen dologba valamit. Például egy megbeszélt találka alkalmával teljesen spontán módon pont abba az étterembe ülünk be sörözni a másik fél javaslatára, ahova kiskorom óta titokban be akarok menni. Aztán az illető meg is vacsoráztat mindennemű extra alkalom nélkül, csak mert olyanja van. Aztán ott ment egy album, amiről már nektek is mutattam zenét - előbb végigment a komplett GNR feldolgozás, aztán más klasszikusokra is sor került, például arra, amit nem tudok megmutatni, mert sehogy nem találtam persze a Youtubeon – mindenesetre lényeg, hogy a Billy Jeanról van szó, melyről meg is emlékeztünk szóban, vagyis a számról és előadójáról váltottunk néhány mondatot.. s mindössze két két nap múlva mi is történt az előadóval? No, mindegy, ez nem Micheal Jackson emlékpost, béka poraira.

Említettem, hogy újfent eladtam lelkem, s bevallom őszintén, a próbaidő ezúttal kölcsönös. Mondjuk úgy, hogy a szép új munkahelyemen hiába vannak derékig érő (!) plüsskutyák a helyem két oldalán, egyelőre még nem tudtak meggyőzni, hogy jó lesz ott nekem. Igaz, csak három nap telt el, akármi történhet – s a nehéz pillanatokban összeszorított foggal gondolok mindenféle motorokra, amiket fizetésből például lehetne venni…

De még csak nem is ez a mai nap legkétségbeejtőbb szenzációja, ami miatt mindenféleképpen klaviatúrát ragadtam (bár bevallom őszintén, a postot egész nap fogalmazgattam a fejemben, persze mire idáig eljutottam, valami egész más lett belőle, az izgi és szépen megfogalmazódott gondolatok elpárologtak útközben) hanem az ominózus kétségbeejtő szenzáció, s világelrettentő felfedezés. Amennyire én körülnéztem, a Google sehol nem látott ilyet, tehát a felfedezés egyedül az enyém, szeretném bemutatni Magyarország eltitkolt ikreit:

ja, és látta valaki tegnap a vihart? Úgy értem, a külvárosból, tíz emelet magasból? Hát leginkább wow. De persze ez megint nem téma.

Macskáék gazdát keresnek: a felnőtt természetesen kivétel ez alól. Első tulajdonostól, lakásban tartott, újszerű, megkímélt állapotban, megtekinthető Budapesten, elvihető durván hat hét múlva – még csak ma kezdték nyitogatni a szemüket… Két fekete-fehér miniállatról van szó, egy fiú, egy lány, és bár az emlékeim nem mindig megbízhatóak, de mintha ez az alom erősebb lenne az eddigieknél… (legalábbis már erőteljesen másznak ahhoz képest, hogy még ki sem nyílt a szemük). Referencia Dorkytól kérhető, aki tavaly vitt el tőlünk egy koromfekete szépfiút aki azóta a környék kan-és trubadúrja:)

Valamiért ez a blog hülye, ha az ember képeket akar beilleszteni.. de azért megpróbáljuk:) Szóval az ígért kép, előtérben birgével és két alvó kölyökcicával, háttérben a nyomtatóval és a ventillátorral:)

…mondta a birge.
hajjaj… mondta a blog.

Aztán csak ott ültek egymással szemben. Oly rég is volt már, hogyan vegyük fel azt a bizonyos fonalat? Hogy is szokott lenni? Én írok, ti olvastok? És mit írok? Magvas filozófiai gondolatokat? Életem apró-cseprő eseményeit? Kínzó kérdéseket? Mindből akadna bőven, de a fogalmazhatnék nyaralni ment. Jó neki. Én nem tehetem.

Mert ugye itt van az egyetem: a vizsgák megyegetnek, de kissé sokan vannak – a főiskolán határozottan kellemesebb volt az élet három-négy vizsgával, amit lehetőleg egy hétre bezsúfoltunk, oszt’ csókolom, helló nyár. Most meg június közepén még tanulok a szigorlatra.

Aztán van itt munka is dögivel, mi több, dögibbel: felpörgött persze a kórház (Múzeumok éjszakáján például tizenkét órát töltöttem a föld alatt, óránként kb 60-120 embert mozgattam végig a túrán, de legalább megtanultam, hogy a polgári védelmi egyenruha finom meleg, meg nem is néz ki rosszul, ez itt a reklám helye, vegyen ön is PV-ruhát!) a Mozizóna is fut még szerencsére, no meg úgy tűnik a felnőttlét örömeibe is tán belekóstolhatok holnaptól Office Assistant munkakörben, jelentsen bármit is.

Voltam persze nyaralni is, hiszen nyaranta úgy dukál: kerek 19 órát töltöttünk Miskolc illetve Miskolctapolca szép városában, megismerkedve a helyi villamosokkal és azok utasaival, meglátogattam az Egyetemet melyen geológusnak jó lenni igazán, és természetesen belefürödtem a Barlangfürdőbe is, majd egy röpke leégés után (mely azonban nem tudta elfedni a nyár csúcsleégését, ami leírhatatlanul trendi lett) már úton is voltunk hazafelé, hogy nemtávirat után én is megbukjak egy vizsgámon másnap.

Jártunk lenn a kéklő Dunaparton Kecskeméten is, méghozzá repülőt nézni, hiszen van nekünk olyanunk, hogy légierő-csapatok hadművelet-elmélete – legalábbis névben ilyen izgalmas a tantárgy. A tanultak valós izgalmairól szép képet nyújt a tény, hogy felettébb örültem a kettesnek, és dehogy akartam én belőle még vizsgázni meg javítani! Ettől függetlenül viszont igazán rendes volt a tanárbácsitól, hogy buszra pattintotta a csoportot, s elvitte repülőt nézni: ülhettünk MIG-29ben és Albatrosban (a jelen lévő kiskatonák lelkesedésére jellemző, hogy ez utóbbinak a fedelét is rámcsukták, én meg persze ki sem akartam belőle szállni többet:)) néztünk Gripent messziről meg még messzebbről, aztán valami szupertitkos helikoptereket is végigpróbáltunk, amiket nem volt szabad lefényképezni (szerintem csak azért, mert a néni szégyellte, hogy milyen rossz állapotban vannak).

Szóval azért zajlik az élet.

Képek is:

Kezdetnek például az ominózus miskolci piros villamos, a veszekedő utassal, aki pont nem látszik – de az értelmetlenül néző utazóközönség bezzeg annál inkább.

Utcakép – ugyanonnan:

  “Summer night – something begun…” avagy azok a pletykás lányok…

MIGsegg hátulról – jelentékeny egy far. Amúgy ezúton szeretném közölni rajongóimmal, hogy menthetetlenül vadászgép-rajongó lettem, születésnapomra tehát nyugodtan meglephetnek egy kisebbfajta röpcsivel:)

LEGO középhaladóknak: itt kell szétszedni az Albatrost. Haladók össze is rakhatják.

a., Kapj fel egy lepedőt és szaladj a legközelebbi temető felé, hogy jusson hely
b., Nézd meg jól, mert ilyet többet nem látsz
c., csukd be a szemed, mielőtt belefolyik a sisak
d., irány a legközelebbi szupertitkos atombiztos légókórház
e., mindegyik
f., egyik sem.

Avagy mese a Sziklakórház incentive programjáról.

Részemről múlt pénteken a d., opciót választottam; miközben békésen dolgozgattam ugyanis a szupertitkos s atombiztos kórházban (jelenleg panoptikum, s ez itt a reklám helye) főnővér beosztásban (kék nővérkeruha térdzoknival és bőrpapuccsal rlz) éktelen csörömpöléssel érkezett meg egy kedves kolléga, átesett a berendezésen, bezuhant az ajtón és falfehéren üvöltötte: ledobták az atomot! Jól kiképzett személyzetként ekkor persze azonnal betereltük a békésen ebédelő vendégeket a vasajtón belülre, ahol aktív segítségünkkel polgári védelmi/vegyvédelmi ruhát és gázálarcot öltöttek, így rohantak a vészbejáraton át az egészségügyi áteresz felé, ahol a zsilipelés után kolléga Geiger-Müller számlálóval és doziméterrel ellenőrizte szennyezettségüket. Sajnos hárman is fertőzöttnek bizonyultak; ők hordágyakon folytatták utukat a vizsgáló és a kórterem felé, ahol mindenkit elláttunk függetlenül attól, hogy a kezén, a lábán, vagy a fején érte sérülést. Munkánkat nehezítette, hogy kém került a kórházba, aki megölte kedves gondnokunkat, lekapcsolta a villanyt, és egy fertőzést is magával hozott, ami rögvest el is kezdte szedni áldozatait. Nagy szerencsénk volt, hiszen az első halott maga a kém lett, és a nála lévő iratokból sikerült kideríteni: van ellenszérum, méghozzá a közelben elrejtve! Szükség is volt rá, mert az egyik nővérke már nagyon rosszul volt, és mások is kezdtek elgyengülni. Hála azonban vendégeink lélekjelenlétének a szérumot hamar sikerült eljuttatni a rászorulók részére, így mindenki túlélte a támadást, sőt; kis idő múltán a főkapcsolót is meglelték, s újra fény borította a Kórházat, nyugodtan folytathattuk tovább életmentő munkánkat az emberiség egy részének megóvása érdekében.

Érdemes tehát idejében felfedezni a kórházat, mely jól felkészülten várja vendégeit ilyen esetekben is.